RÓLUNK

Generali Képviselet - Kápolnásnyék és Mór

Szabó Ferenc vagyok, a kápolnásnyéki és móri Generali képviseletek vezetője. 2010 óta foglalkozom biztosítási tanácsadással, a Generali kötelékében 2012 óta tevékenykedem. Első képviseleti irodámat Kápolnásnyéken nyitottam meg 2014. július 31-én, a móri iroda pedig 2016. március 24-én nyitotta meg kapuit az ügyfelek előtt.

A kápolnásnyéki és móri Generali képviseletekkel célom, hogy védelem, tanácsadás és szolgáltatás tökéletes, személyre szabott kombinációját nyújtsam ügyfeleimnek. 

Generali Biztosító Zrt.

Küldetésünk, hogy testreszabott és elérhető biztosítási megoldásokat nyújtva az első számú választás legyünk mindenki számára.

A magyarországi piacon működő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.

Biztosításainkkal az alapítás óta kezdeményező szerepet vállalunk az emberek életének teljesebbé tételében. Hosszútávú hatással vagyunk az emberek életére: a vagyon, a biztonság, a tanácsadás és a szolgáltatások mind azt a célt szolgálják, hogy az emberek a maguk számára választott életformát élhessék, az általuk kívánt minőségben.

Termékeinkkel valós élethelyzetekben előálló szükségletekre nyújtunk személyre szabott megoldásokat. Feladatunknak tekintjük, hogy előrejelezzük a felmerülő igényeket; ezek kielégítését tartjuk biztosításaink legfőbb értékének. 

www.generali.hu

© 2016 Generali Képviselet - Kápolnásnyék és Mór
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el